Napkollektor vásárlási tanácsok

Van egy pár nagyon fontos szempont, amit feltétlenül figyelembe kell venni, mielőtt napkollektort vásárolunk. A tanácsaink a következők:

Keresse a pályázati lehetőségeket!

  Ha a napkollektor elé állok, lehetőleg ne lássam tükörképemet a kollektorban, mert akkor az ahelyett, hogy elnyelné a fénysugarakat, visszatükrözi azokat. A napsugarakkal is ezt teszi, pedig a cél, hogy minél több fénysugarat – ezáltal energiát – nyeljen el.

A kollektorok fedését nem üveggel, nem plexivel oldják meg a profi gyárak, hanem úgynevezett szolárborítással. Az igazán jó szolárborítást az USA-ban, Tenesse-ben gyártják. A magára valamit is adó napkollektor gyár a szolárborítást ettől a gyártól vásárolja.

Miért tud ez többet, mint bármelyik másik?

  • a) Ha 1 méter magasról 1 kg tömegű test ráesik, nem törik el (például a jégeső nem tudja tönkre tenni).
  • b) A szolárborítás nagyon sok kis lencséből áll, ami a napkollektor abszorberlemezére fókuszálja a napsugarakat. (Mivel a szolárborítást a gyár konténermennyiségben árulja, csak az a gyártó tudja megvásárolni, amelyik több ezer kollektort gyárt évente, vagyis az igazán profi kollektort gyártó cégek a vevők.)
  • c) A kollektorban lévő fekete abszorberlemez rendkívül jó hőelnyelési tényezővel rendelkezik, amit csak nagyüzemben, hatalmas galvanizálókádakban lehet előállítani (házilag nem).
  • d) A kollektor dobozát lehetőleg egy nagy présszerszámmal kell elkészíteni. A merev, de könnyű doboznak, valamint a gumitömítésnek kell biztosítania a tökéletes légzárást (a napkollektorok nedvességgel szembeni ellenállását, amitől az élettartama szinte végtelen lesz).

 

Chromagen napkollektorai talán a legjobbak az egész világon. Élettartamuk szinte végtelen, és aránylag kedvező áron lehet a termékeiket megvásárolni.

 

A gyár komplett rendszereket is szállít, amit különösebb hozzáértés nélkül, a laikus is össze tud otthon állítani. Ezek a rendszerek 12 hónapból 9 hónapon keresztül – még Magyarországon is – biztosítják az olcsó (ingyenes) energiát (a háztartásban szükséges meleg vizet, az épület fűtését, az uszoda meleg vizét stb.).

Zseniálisan oldották meg a termoszifonos – szivattyú nélküli – napkollektoros rendszert. A napkollektor fölött van egy dupla falú tartály. A belső tartályban van a használati meleg víz (amit napenergiával akarunk felfűteni), a két tartály között pedig a napkollektorban felmelegedett hőközvetítő közeg cirkulál.

A rendszerhez sem elektromos áram, sem más segédenergia nem szükséges. A vásárló megveszi az elemeket, körülbelül 1 óra alatt összerakja, és 12 hónapból 9 hónapig ingyen van a meleg vize. A berendezés továbbfejlesztett változatát már szakembernek kell összeraknia, de akár egy kórház vagy irodaépület melegvíz-előállítása is biztosítható ezzel a rendszerrel.


rssfeed Feliratkozás a hírforrásra, vagy megosztás közösségi oldalakon.
Email Drucken Favoriten Subscribe Twitter Facebook google startlap iwiwLubys Fundgrube
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés